GÉZA GÁRDONYI


Agárdpuszta- Hungría, 1863 – Eger, 1922


A FASORBAN

Árnyas, csöndes fasor a temető mellett.
Nekünk éppen ilyen csendes fasor kellett.
Se szembe nem jönnek, se pedig utánunk.
Kezembe a keze: sétálunk, sétálunk.


Lám, mégis valaki...ül az árok partján

egy vén sánta koldus, a kalapját tartván.
Mit keres ez itt, hol csak a rigók járnak?
Vilma szól: Óh adjon az istenadtának!"



" Hát persze hogy adunk: ihol az erszényem."

S Vilma két pénzt adott: egyiket énértem.
Köszönte a koldus, rezgő öreg hangon:
"Áldja meg magukat az Isten, kisasszony!"



Némán megyünk tovább. Az öreg áldása

kísér mint a harang elbúgó dongása.
Az akácsort szellő borzolja meg végig,
Vilma mosolyog. A szemén könnycsepp fénylik.



EL CALLEJÓN



Callejón sombrío, tranquilo, cerca del cementerio.

Solo tuvimos un callejón tranquilo.
Ningún rostro no llega, no después.
Me dio la mano: caminar, caminar.



Bueno, es alguien sentado en la cuneta ...

un viejo mendigo cojo, sosteniendo el sombrero.
¿Qué estás haciendo aquí, donde sólo se puede ir para la candidiasis?
Vilma dice: Oh dan la istenadtának "!



"Por supuesto que era: ihol la bolsa."

Y Vilma dio dinero a dos: uno para mí.
Dio las gracias el mendigo, una vieja voz vibrante:
"Dios te bendiga, jovencita!"



En silencio pasando. El anciano bendijo

El búgó tarareando estridente campana-como experimento.
La acacia brisa sofocar líneas,
Vilma sonríe. Los ojos de lágrima brillan. 



FIAMNAK



Mint a magasban lengő sasmadár,

úgy kóvályog fölöttünk a halál:
hol itt, hol ott egy lelket elragad.
Csupán a test marad.



Ha engem látsz majd némán, hidegen,

és szólítasz és nem nyitom szemem,
az égre nézz: én immár arra lengek.
Csupán a testem az, mit eltemettek.



Elhagylak. De ha sírva szólsz nekem,

leszállok hozzád édes gyermekem,
s mint éji szellő a virágokat,
megcsókolom harmatos arcodat.



S ha majd te is testet vetkezed,

a végső órán melletted leszek,
s míg a harang kong gyászos fájdalommal,
én átölelve viszlek fel magammal!



HIJO



Al igual que la oscilación de arriba águila,

Yo traipse sobre nuestra muerte:
ahora aquí, ahora allí, ir a buscar un alma.
Pero el cuerpo permanece.



Si me ves en el silencio y el frío,

Abro los ojos y me llaman y no lo hacen,
Mira el cielo: me hiere ahora.
Sólo mi cuerpo es lo que comí.



Me voy. Pero si usted me dice con lágrimas,

Salgo a ti mi querido hijo,
y como las flores de la noche la brisa
Beso tu cara cubierta de rocío.



Y cuando tu cuerpo es pecado

Voy a estar a tu lado en la hora final,
y aunque el dolor toque lúgubre
Te llevaré hasta abrazarme a mí mismo!


No hay comentarios:

Publicar un comentario